Az emberi természet transzcendentális része mindig a saját örök forrásának kutatására irányul, és elkerülhetetlenül kételkedik a látszólagos valósággal kapcsolatban. Az észlelt feltételesen illuzórikus környezet tanulmányozást és leküzdést igényel…
A szürrealizmus a saját belső abszurditásán és paradoxonján keresztül megsemmisíti a látható valóságba vetett bizalmat – ez egy emberi képzelet esztétikai játék, amely az örök szellemi szabadság nosztalgiája. De a látnoki művészetnek más játéktere van: A gondolkodó művész maga is részt vesz ebben a fellépésben, már nem az szimbólumokkal és azok mechanikai konstrukcióival játszik az elme segítségével, hanem energiákkal, erővel működik, amelyek szülnek és ezeket a képeket viselik, intuitív módon, spontán módon cselekedve, és megpróbálnak egyszerűen “adni” “festeni magát, hogy bizonyítsa magát.
A gondolkodó művész nem lehet ateista, mindig egy bizonyos magasabb hatalmat szolgál, és ezt képviseli munkájában és saját életében.