A művészettörténeti közösségben A. P. Antropov egyik legjelentősebb munkáját Izmailova A. M. portréjának tekintik. A festő egy igazi hölgyet ábrázolt közvetlenül és egyszerűen, mindenféle kacér fordulás nélkül, őszinte őszinteséggel: kiderült, hogy a bírósági hölgy egy lebegő öreg nő, szándékos mesterséges elpirulással, dühös szemöldökkel és kissé vizes szemmel.
Az A. P. Antropov művészi módszerének fő jellemzője a portréban tükröződik – a modell megjelenésének teljes megbízhatóságával. Ezt megkönnyítette a sötét, egyenletes háttér és az Izmailova, különösen a feje imázsának háromdimenziós értelmezése. Van egyfajta hatása, ha a képet a vászon síkjáról a néző térébe tolja. A mester, mint mindig, részletesen továbbítja a részleteket; Még egy olyan naiv képhez is jut, amelyre egy hala sálat, egy kaccsot szúrtak be.
De a legfontosabb dolog az állami hölgy nagyszerű és világos írásbeli jele, tehát nincs kétség Anastasia Mikhailovna Izmailova, nee Naryshkina, az V. V. Izmailov vezérőrnagy felesége, Elizaveta Petrovna császárné alatt álló magas rangú feleség feleségének magas társadalmi státusáról. Úgy gondolják, hogy a modell fizikai hasonlósága óriási. A portré rendkívül meggyőző: amikor Izmaylova képét nézi, úgy tűnik, hogy hallja a császári basszust vagy a virágzó önelégült nevetést.
Ez a karakter nagyon jellemző a durva Elizabethan-udvarra erkölcsi és szórakozási képességeiben. Valószínű, hogy I. M. Szaharova feltételezése, hogy A. M. Izmailova portré egyfajta vizsga a portréfestő címe számára a P. Rotary diplomája után. Ezzel a művel kezdődik az A. P. Antropov műve legmagasabb virágzásának ideje, amely az 1760-as évekre esik.
Izmailova A. M. arcképe az orosz festészetben újfajta kamra-portrét nyit meg, amely már nem csupán a szertartási reprezentációs kép változata volt, hanem a saját, egyedi képeivel alkotott mű. A mellkasszakasznak és a közelképnek köszönhetően, amely a modellt a lehető legközelebb hozza a nézőhöz, a gesztus majdnem teljes mértékben kiegyenlítésre kerül, és az arc felé fordítja a figyelmet.