A “csoportos portré”, vagy inkább a “Szent György puska társaság tisztjeinek csoportos arcképe” munkájának korai szakaszára utal. Akkoriban a holland állampolgárok függetlenségük megőrzése érdekében felváltva szolgáltak a milíciában a legbefolyásosabb emberek irányítása alatt. A szolgálat végén gálavacsorákat tartottak az ilyen egységek tiszteinek tiszteletére. Harlemben szokás volt ezt a kiváló eseményt vászonra rögzíteni. A művész egy nagy feladattal szembesült: több portrét kellett egyesítenie egy vászonon, miközben megtartotta a testtartás és a kompozíció szabadságának egyszerűségét.
A műfaj első munkái nyilvánvalóan nem voltak sikeresek a festők számára. Hulse megtalálta a helyes megközelítést e probléma megoldására. A nagyon hivatalos csoportos portréban a művésznek sikerült átadnia az ünnepi ünnep vidám hangulatát. A képén a bankett tizenkét résztvevője úgy van ábrázolva, mintha a művész régi barátai lennének. A becsület helyén, az asztal elején egy alázatos társaságparancsnok, aljai körülvéve ül egy pohárral a kezében. A tisztek között a kép másik oldalán egy kis zászló emelkedik ki – nyilvánvalóan nem volt elegendő hely az asztalnál, azonban nem csalódik ebben, és büszkén akimboként áll, mintha meghívná a nézőt, hogy csodálja meg gyönyörű egyenruháját.
A Hals és az egyedi portrék ragyogóan készültek, bár érdemes megemlíteni, hogy ezeket a festményeket nagyon szegény jutalomra festették, és egyszerre nem voltak a művész különös büszkesége. Az egyik portréban Hals megragadta Peter van den Brook vidám arcát. A portré olyan könnyedén készült, hogy úgy tűnik, hogy van den Brook arcát elrabolta a kellemes asztali beszélgetés hangulata. Ez a híres kereskedő-kalandor a vászonról a nézőt barátságosan ismeri.
Hals portrék rendkívül szokatlanok voltak koruk számára. Akkoriban a vászonokat lassan, szorgalmasan festették, a modelleknek hosszú napokon kellett a művészeknek pózolniuk. Hals nem ismerte fel az órák óta tartó pózolást, nem fáradt a modelljével, nem kényszerítette rá, hogy órákig mozdulatlan maradjon. Ezért a művész képes volt akcióban lefogni egy embert az élet folyamatába. Hals gyorsan írt, csak annyira kellett megragadnia azt a pillanatot, amikor az ember arca valamilyen különleges kifejezést kapott, és emlékezni kell erre a pillanatra.