A leghosszabb, leginkább koherens és lenyűgöző álmokat egy ember közvetlenül az ébredés előtt álmodja. Az álom néhány másodpercig tarthat, de szubjektív szempontból néhány órányi, eseményes érzetet hagyhat. Az álmok világa pontosan az a hely, ahol a visszaszámlálás Salvador Dali lágyóráján történik; és a mester szerint mindig megmutatják a pontos időt.
A tigrisek a cirkusz poszteréből származnak, és előre repülnek. A karmok elengedésre kerülnek, a szájak kinyílnak, a félelmetes magukat a düh paroxizmájába helyezik. Az egyik tigris kilép a másik szájából. Ez viszont kiugrik egy hatalmas hal szájából, és egy hatalmas gránátalmából emelkedik ki egy letéptetett héjjal. Két gránátalmamag csepp vért ragyog a tenger álmos felülete fölött. A néző számára ez a képkocka elkerülhetetlenül emlékeztet egy baba-matryoshka – vagy Kashcheyev halálára, amelyet beágyazott gyorsítótárak rejtenek.
A horizonton lévő helyet egy nyugodt csendes tenger töltötte be. Ez az alvás kérdése: ugyanaz az öntudatlan, amelyből, mint például a méhen belüli vizekből, képek és ábrák születnek. Messze, szinte a horizonton egy sziklás sziget emelkedik fel a vízből, és a homokkő sziklái sárgára válnak a vászon szélén, amelyek nélkül Dali nem tudta volna elképzelni a tengeri tájat. Ezek a kövek, amelyeket hullámok és könyörtelen katalán szelek bonyolultan vágtak el, arra késztették a művészt, hogy kettős képeket és megtévesztő illúziókat hozzon létre, amikor az egyik kép a másikba áramlik – ugyanúgy, mint a kő repedései adnak új és új festményeket.
A háttérben, közvetlenül a víz felett, egy elefánt lép fel a pók lábain. Ő, akárcsak a Minerva római tértől származó híres szobor, a Bernini elefánt, obeliszk-kristályt hordoz a hátán. Paradox módon vékony lábai meghökkentik az ébredő nézőt, ám álomban minden lehetséges. Beleértve az összeférhetetlen kombinálását, és megtámadni a gravitációs törvényeket. Gála a gravitációval is vitatkozik, meztelen test egy kőlap fölé lebegve. A fejét hátrahúzta, keze a feje mögött van, az egyik lába meghajlott. Úgy néz ki, mint a békés alvás allegóriája, összhangban a derűs tengeri tájképtel. A kontraszt a női test statikája és az erőszakos, agresszív képek dinamikája között szembetűnőbb. Ezt a disszonanciát tovább erősíti egy csatolt bajonetttel ellátott puska, amely milliméterben megfagyott az alvó Gála bőrétől.
Mellette, a tudatalatti által generált képek hátterében, a gránátalma gyümölcs lebeg. Ő, szemben az alvás óriási gránátjával, valódi. Egy méh fodroskodik körülötte. Nem véletlen, hogy a gránátalma és a méhek ebbe az álmos királyságba estek. Katalizátorként szolgáltak az álmok ezen ünnepe számára. A méh zümmögése zavaró festmények láncolatává vált egy alvó nő fejében. A bajonettszúrás volt az álomterv logikus következtetése, helyettesítve a méhcsíkot ebben a valóságban. Kicsit távolról egy pár tengeri kagyló lebegett a kő fölött – matematikailag tökéletes formák, amelyeket Dali annyira megcsodált. Úgy néznek ki, mint egy apró, de szerves érintés, amely kiegészíti a tökéletes álom képet. És a Freud doktrína által megáldott tudattalan mindezt győzelmét elárasztja a nyomorult hold, az álmok kísérteties világító világa.