Fagy – Claude Monet

Fagy   Claude Monet

Claude Monet 1880-ban festette a “Fagy” festményt. Ez a művész elismert mesternek nevezhető a tájak festésében. Művei megkülönböztetik technikájukat, színkombinációikat, mélységükkel és rejtett jelentésükkel vonzzák a közönséget. Festményeit tekintve arra a következtetésre juthatunk, hogy ő őrült a természet szépsége miatt. Nagyon sok benyomást adott neki, amit festékek segítségével megpróbált megragadni, és így megoszthatja ezeket a benyomásokat a közönséggel.

Ebben a tájban a dinamika érezhető. A különböző megvilágítás miatt a színek gyorsan megváltoznak, ezáltal megváltoztatva a kép külső megjelenését. Minden, ami a közelben van, az időjárás, a különféle tárgyak, szintén nagy hatással van a kompozícióra. Monet speciális technikát alkalmazott, amelynek köszönhetően a táj minden egyes objektumának megvan a maga kiemelése, amely a megvilágítás megváltozásakor is mozog. A festő mindig arra törekedett, hogy festményei a lehető legreálisabbak legyenek. Annak érdekében, hogy valódi sikert érjen el, az idő nagy részében szabadban dolgozik, és képeket élőben fest, így jobban tükrözi a valódi árnyalatokat.

A téli hideg táj telített napfénnyel, amelynek hőjét a kép minden részében érezheti. Maga a nap nem látható a képen, de a művész mesterien ábrázolta a tükröződést a táj minden tárgyában. A képen a természet sokféle színben és árnyalatban van ábrázolva. A néző a tél tompa és monoton színekkel társítja, de a valóságban minden teljesen más. A hótakaró fehér színe óriási színválasztékot kombinál, szürkésbarnától lilaig. Minden, a vászonon lévő festékkenyészet meglehetősen terjedelmes. Ez növeli a kifejezőképesség és megkönnyebbülés képét. Ennek köszönhetően úgy tűnik, hogy a néző előtt az igazi természet áll. A néző ilyen környezetben a szél szokásos zaját, a faágak hullámzását várja.

A vászon kompozícióját úgy alakították ki, hogy egy kis darab valósághoz hasonlítson. Claude Monet kiveszi ezt a darabot az életből, és a vászonra teszi, örökre elfogva ezt a gyönyörű téli napot. A tájképeknek nincsenek egyértelmű határok és kontúrok, ezt kifejezetten a természetességük hangsúlyozása érdekében végzik. Simaan beleolvadnak a körülvevő térbe, mintha mindig ott lennének. A kép színeit mesterien választják meg. A művész nem keverte össze őket a palettán, hanem a munka során simán váltotta át a képet, sok réteg egymás fölé helyezve. Ezért a kép színei keverednek egymással, miközben a néző csodálja.

Abban az időben az impresszionisták a gyönyörűről alkotott látásukkal sokan nem értették meg. A természet és a világ egészének felfogása alapvetően különbözött a társadalom akkor kialakult véleményétől. Elég sok idő telt el, amikor a társadalmat végül elcsábították az impresionisták munkája, felismerve a művekbe adott jelentését. A nézők élvezhetik az összes benyomást, amelyet a művészek megtestesítettek műveikben.

1 Star2 Stars3 Stars4 Stars5 Stars (1 votes, average: 5,00 out of 5)