Az ókori görög legenda szerint Zeusz, az istenek és a halandók ura, Tros király fia szépségével csodálva, fiatal Ganymede, elrabolta, és megállapította, hogy a föld egy szép fiatal ember számára méltó hely. Abban az időben, amikor Ganymede apja állományait Ida lejtőin legelteti, Zeus által küldött sas megjelent, megragadta egy fiatal pásztor karmai és átvitte az égbe. Az Olympuson Zeus bejelentette Ganymedenek a nagy istenek akaratát – hogy legyen a kupéjuk és a kravchim.
Azóta Ganymede, aki halhatatlanságot kapott Zeustől, az ambulancia és a nektár isteneit kínálja – az istenek ételét és italát, akik örök életet és örök ifjúságot adnak. Ganymede volt a trója alapítójának és első királyának – Tros királynak és Kalliroi nimfának – a három fia közül. Miután megtudta fiának elrablását, apja kétségbeesetten szenvedett, de Zeusz vigasztalta a királyt, megmutatva neki, hogy egy fia az istenek serege között van; azt is az állatövi csillagképek közé helyezte, hogy a Vízöntő jele. A Ganymede vigasztalása érdekében Zeusz egy arany szőlőt, az örök élet szimbólumát, Hefaestus készítette, és egy csodálatos isteni lovat.
A Ganymede mítosza az ókori Görögországban és a Római Birodalomban népszerű volt. Ganymede volt az egyik legnépszerűbb karakter az ókori képzőművészetben, valamint a kis formájú művészetben: műanyagok, szarkofág domborművei, terrakotta figurák és vázafestmények. A késő antikvitás művészetében Ganymedet egy köpenybe öltözve ábrázolták, fején frígi sapkával, pásztorszemélyzettel, sas vagy kutya kíséretében. Megőriztek egy gyönyörű antik szobrot – a híres Leochar szobrának ismétlése, amely a sas Ganymede elrablását ábrázolja.
A reneszánsz művészetének szokásos típusa, amelyet később elfogott sasként vagy a hátán ülve mutat be – egy madár felemeli a levegőben: egy sas szárnyai repülés közben kinyújtottak vagy egy fiatalembernek felelnek meg. Az európai képzőművészetben a mítosz számos műben megtestesül, beleértve a Filaret bronz domborműjét a Szent székesegyház ajtaján. Római Petra, Michelangelo rajza, B. Peruzzi és J. Pordenone freskói, Correggio festménye, B. Cellini két szobra, J. Tintoretto és Annibale Carracci freskói, P.-P. Rubens és Rembrandt.