Milyen szenvedélyesen szerette Green életét, még az is megfigyelhető, hogy mennyire érdekelt a halál problémája. Baldung a halál problémájával szorosan összefüggésben áll az érzékiség problémájával is. Mélységesen érdekli a test, mind a test bája, mind pedig a száradása miatt.
“A nő három éve és a halál” Hans Baldung Green leghíresebb képe. A különböző korszakok művészeinek kedvenc témája egy személy kora, ifjúsága és öregsége, az emberi test szépsége és száradása szimbolikus ábrázolása volt.
A képen ábrázolt allegorikus női alakok gondolkodnak az idő átmeneti jellegén és kegyetlenségén: Gyerekkori alvó baba formájában, virágzó ifjúságban, majd kimerült öregségben, végül pedig halálban homokóra csontváz formájában.
Baldung Green festményein az emberi test szépségének gondolatai szinte mindig a halál szörnyű képeivel találkoznak. “Halál, halál és ismét halál,” írta Hans Baldung Green, “fehéres dudorok, csomózott ízületek, csavart, csípős homályos szégyentelenség. És egykor a kezére lógott egy nehéz arany karkötőt, amellyel tökéletes szövés történt. Némileg és mozdulatlanul maradtam a ezek koldusosan megmaradnak az emberi test e szörnyű napnyugta előtt… “
Hans Baldung Green többször visszatért az élet és a halál témájába. Ez a téma nagyon jellemző az északi reneszánsz művészetére, ám a mester a legteljesebben és legmélyebben fejezte be. A “Hét kor egy nő és a halál” című filmben ez a téma elérte a csúcspontját. Előttünk egy nősorozat, amely egy nő földi útját szimbolizálja. Nem számít, milyen elbűvölő is lehet ifjúkorában, az öregedés, annak deformációival és halálával elkerülhetetlen.