Életének végén Aivazovsky belemerült a tengeri elem szintetikus képének elképzelésébe. Az elmúlt évtizedben számos hatalmas festményt írt a viharos tengerről: “Sziklás”, “Hullám”, “Vihar az Azovi-tengeren”, “A nyugodtól a hurrikánig” és mások.
E hatalmas festményekkel egyidejűleg Aivazovsky számos olyan munkát írt, amelyek közel álltak a tervezéshez, de új színes színskálával emelkedtek ki, rendkívül fésült színű, majdnem monokróm. Összetétel szerint és a rajzok alapján ezek a festmények nagyon egyszerűek. Egy viharos szörföt ábrázolnak egy téli szeles napon. Egy hullám tört ki a homokos parton. A forrásban lévő, habbal borított vízmasszák gyorsan belemerülnek a tengerbe, sár, homok és kavics darabokat magukkal véve. Újabb hullám emelkedik felé, amely a kép kompozíciójának központja.
A növekvő mozgás benyomásának fokozása érdekében Aivazovsky nagyon alacsony horizonton áll, amelyet majdnem megérint egy nagy küszöbön álló küszöbhullám. A parttól távol az út mentén horgonyzott vitorlákkal ellátott hajókat ábrázolnak. A tenger felett nehéz égbolt lógott a mennydörgésben. A festmények közös tartalma ebben a ciklusban nyilvánvaló. Mindegyik lényegében ugyanazon parcella változata, csak a részletekben különbözik egymástól. Ezt a jelentős festészeti ciklust nemcsak a telek általános jellege, hanem a színrendszer is kombinálja, az ólomszürke égbolt és az olajbogyó-okker vízszín jellegzetes kombinációja, amelyet a láthatáron enyhén megérinti a zöldes-kék máz.
Egy ilyen egyszerű és ugyanakkor nagyon kifejező színes színskála, minden élénk külső effektus hiánya és az átlátszó kompozíció mélyen igaz képet alkot a szörfről egy viharos téli napon. Aivazovsky sok festményt festett színes, szürke színben. Néhányan kicsik voltak; egy-két órán belül írták őket, és egy nagy művész inspirált improvizációinak varázsa jellemezte őket. Az új festményciklus nem kevesebb előnnyel rendelkezik, mint a “kék kikötők”.