Claude Monet 1914 és 1917 között festette az Írisz festményt. Igazi tájak mestere, kiemelkedő impresszionista. Elég gyakran a szabadban dolgozott, munkájának nagy részét egy élő környezetben készítették. A művész azon a véleményen volt, hogy a természetben végzett munka élénket és dinamikát ad a festményekhez. Ha egy műhelyben ülve írja őket, akkor sok fontos részletből hiányozhat, és nem lesz képes elérni azt a természetességhatást, amelyet az életben meg lehet kapni. Ha otthon dolgozik, a művész előre tudja, hogyan fog kinézni, amit festeni fog, és az életben váratlan dolgok történhetnek, amelyek radikálisan megváltoztathatják az egész képet.
Monet sok saját technikát és módszert talált ki, amelyek nagyban segítettek neki festményeinek elkészítésében. Sok más festő is felhasználta a tanácsát. A festés során mindig megpróbálta elvonni magát minden mástól, teljesen belemerült a kép tárgyába, és amikor valamilyen benyomása volt, átvitte a vászonra. A benyomás megtestesíti a művész gondolatait a tárgyát illetően, amelyet megfontol.
Ez a vászon gyönyörű íriszeket ábrázol. A tengerre hasonlítanak, mély szépségével ösztönözve. A tájnak sokféle lila és kék árnyalatú, amelyek tökéletesen beleolvadnak és összeolvadnak egymással. A művész, mint általában, nem készít világos kontúrokat és apró részleteket. A kép kifejezőképességét nagy és terjedelmes mozdulatok adják, amelyekkel készítik, ez emlékezteti az Impasto technikát. Az ilyen stroke-okkal készített íriszek mesés és levegős.
Monet fő feladata nem az ábrázolt tárgyak határainak tisztázása volt, hanem a valós benyomás átadása róluk. Ha megnézi a képet, láthatja, hogy csak néhány virág van részletesebben ábrázolva. Munkájában a virágok egy szakadékot szimbolizálnak, amely mindenkit vonz, aki figyeli a szépségét.
A művész mindig is mester volt a színek megválasztásában, amelyek mindegyik képen friss kombinációival meghökkentik a közönséget. Minden árnyékot átmegy magán, érzi az összes színt, ismeri azok előnyeit és hátrányait, mindez elősegíti őt ilyen csodálatos művek készítésében. Monet nem szeretett konkrét részletekre koncentrálni, úgy vélte, hogy az egész képet fel kell ismerni. Ez segít a nézőnek, hogy a művész szemével láthassa az elfoglalt világdarabot, érezze érzelmeit a vászonba ágyazva.