A freskó töredéke: Michelangelo Buonarroti, az utolsó ítélet. A kép mérete 1370 x 1220 cm, 1534-ben Michelangelo Rómába költözött. Ebben az időben VII. Kelemen pápa fontolóra vette a Sixtus-kápolna oltárfalának falfestményét.
1534-ben az utolsó ítélet témájával foglalkozott. 1536-1541 között, már III. Pál pápa alatt, Michelangelo ezen a hatalmas kompozíción dolgozott. Korábban az utolsó ítélet összetétele több különálló részből épült fel. Michelangelóban meztelen izmos test ovális örvénye van. Fent a Krisztus alakja, Zeus-ra emlékeztető; jobb kezét az átok gesztusa emeli a bal oldali személyek számára. A mű hatalmas mozgással tele van: a csontvázak a földről emelkednek, a megmentett lélek felmegy a rózsafüzérön, az ember, akit az ördög húz le, kezével borzalommal borítja arcát.
Az utolsó ítélet freskója tükrözi Michelangelo növekvő pesszimizmusát. Az utolsó ítélet egy része Michelangelo művész komor hangulatát tanúsítja, és keserű “aláírását” képviseli. Krisztus bal lábánál Szent Bartolomeus alak áll, a kezében saját bőrét tartva.
A szent arcvonása hasonlít a római íróra és Pietro Aretino humanistara, aki szenvedélyesen megtámadta Michelangelót, mert úgy vélte, hogy értelmetlennek tartja a vallási terv értelmezését. Szent Bartolomeus eltávolított bőrének arca a művész önarcképe. A tragikus kétségbeesés hangja felerősödik a Vatikán Paolin kápolnájának festményén, ahol Michelangelo két freskót festett – “Pál megtérése” és “Péter keresztre feszítése”.
Péter keresztre feszítésében az emberek káprázatosan az apostol vértanúságára pillantnak. Nincs erejük és elszántságuk a gonoszsággal szembeni ellenállásra: sem Péter dühös pillantása, akinek a képe az utolsó ítélet mártírjaira emlékeztet, megtorlást követelve, sem a fiatalok tömeges tüntetése a kivégzők akciója ellen nem hozhatja meg a nézőket nyugalomban a vak benyújtás állapotából.