Udvariasan és kedvesen mosolyogva ez a Madonna teljesen különbözik attól, amit Raphael írt a firenzei időszakban. A karakterek kecses mozgása a kerek keretben harmóniát ad a műnek, a köpeny és a irizáló színek finomsága egyértelműen megmutatja a velencei festészet hatását.
“Ó, szerelem… Te vagy az öröm anyja, a világ anyja!” Kiáltja Rafael. “Tisztítsuk meg a szemünket sugarakkal, hogy láthassák a láthatatlanokat…” A láthatatlant látta Fornarina sötét gondolkodó szemében. Képét Madonnas művészek és szentek díjazták. Fornarint is felismerjük a “Sixtus Madonna” – ban – egy oltárkép, melyet annak a kolostornak neveztünk el, amelyre írták.
Raphaelt Madonnas-mesternek hívták. A Madonnát ábrázolja az anyaság dala; földi, kedves és boldog anyák, tele természetes ünnepséggel és magasztos jelentőséggel. Tudjuk, hogy az egyik madonnát egy paraszt nőből festette, akivel az utcán találkozott; egy másik szeretettével. Rafael firenzei madonnái gyönyörű, csinos, megható és vonzó fiatal anyák. Az általa Rómában létrehozott madonnák, azaz a teljes művészi érettség idején más vonásokat szereznek.
Már szeretőik, a jóság és a szépség istennői, nőiességük uralja őket, engedik a világot, lágyítják az emberi szívet és ígérik a világ számára, hogy a szellemi harmóniát saját maguk fejezik ki.