1975-ben szerezte meg a Huba Chete-tól. Korábban a Weber hamburgi kollekciójában, amelyet 1912-ben egy antik Lepke árverezött Münchenben; 1912-1924-ben Lederer Sándor budapesti találkozóján volt, akkor az örökösök tulajdonában volt.
Kiállították 1937-1938-ban a “Régi olasz mesterek. Festmények, szobrok a magyar magángyűjteményekből” kiállításon a Budapesti Nemzeti Szalonban; 1946-ban – a “Régi mesterek magyar magángyűjteményekben” a Budapesti Szépművészeti Múzeumban, 1973-ban ugyanabban a helyen a “Reneszánsz művészet Európában” kiállításon.
A mester viszonylag kevés műjét őrizték meg. Ez az aláírási munka Magyarország egyik legképzettebb gyűjtőjének, Lederer Sandornak, széles körű tudással és finom ízlésű tudósának köszönhetően érkezett Magyarországra.
Girolamo da Treviso folytatta a murano iskola hagyományait, elsősorban Bartolomemeo Vivarini követője volt. Korai munkáit a folytonos vonal és a törésformák túlsúlya jellemezte. A mű pontosan ezeknek a stílusos jellemzőknek a bélyegzője van, azonban itt is megjelenik egy új vonás: a mester kihasználta az olajfestmény technikáját, amely az 1470-es évek második felében terjedt el Velencében; a kép színe lágy, selymes. Ebben könnyű észrevenni Giovanni Bellini hatását.
Képünk szerzője kölcsön vett egy kompozíciót tőle. Bellini munkájának pontosan ugyanazon műveiről nem tudunk, ezért a Girolamo da Treviso alkotása nem vak utánozás, hanem Bellini témájának egy változata, amely Madonna témáján íródott, 1475 körül.
A velencei festészetben ez a kompozíció általában széles körben elterjedt, sok másolat és változatai ismertek. Girolamo alapvetően tartományi mester volt. Megtanulta a festészet legújabb eredményeit, de nem használta őket következetesen. Tipikus példa: a művész tökéletesen ábrázolta a puha brokátot, teljes illúziót hozva létre a szövetből, de a háttérkép tájképén nincs a művész látószöge; akkoriban a légi perspektíva már bekerült a velencei iskola vezető mestereinek mindennapi gyakorlatába, de a mi képünkben egyáltalán nincs.