A “Mezzetine” festmény ábrázolja az egykori Párizsban népszerű népművész, a del arte karakterét – egy ravasz embert és egy jesztert. Hagyományos ruhája van: egy svájcisapka, egy csíkos kabát, fehér hullámos gallérral és nadrágtartó. A hős szerenádot énekel, gitáron kíséri magát. De érzése visszatérő, erre egy nőstény alakú szobor utal, amelyet a szerencsétlen szerető felé fordítottak.
A tréfás jelenet tele van finom érzelmekkel, amelyeket a kedves kor ennyire értékelt. A csodálatos színárnyalatokkal és a legfinomabb mázzal együtt a vászon Watteau festményének érzetét idézi elő, amelyről a francia írók – a Goncourt testvérek azt mondták: “Ez valami alig érzékelhető, ez úgy néz ki, mint az ördögök mosolyja, a forma lelke és az anyag szellemi arca.”
A boldogság ragyogó művész röviddel a korai halála előtt beteg volt a fogyasztásban. Sok oktatott kortársához hasonlóan igyekezett megosztani az epikureusok filozófiáját, akik azt tanították, hogy ne gondolkozzanak a szenvedésre. De a Mezzeten gyönyörű dallama, amelyet a Watteau e műben hall, még mindig szomorú.