Hokusai tájainak van valami közös a japán és a 18. századi klasszikus festészettel egyaránt, ám ezek ugyanakkor alapvetően különböznek tőlük. A klasszikus távol-keleti táj lényegében figyelmen kívül hagyta a ábrázolt valós megjelenését, a természetes formákon keresztül az Univerzum létezéséről szóló filozófiai ötletek megtestesítésére törekedett, míg Hokusaiban mindig egy adott helységhez kapcsolódik, amelynek topográfiai jellemzőit gyakran feliratokkal határozzák meg. A Hokusai tájak konkrétsága különbözik a 18. századi ukie konkretitásától, ahol a természetképe nem lépett túl a lelkiismeretes és kissé ügyetlen topográfiai tanulmányok körén.
Hokusai folyamatosan vázlatokat készített a természetből, de a munka elkészítésével átdolgozta őket, és a természet általános képet alkotott, de nem spekulatív, mint a klasszikus festészetben, hanem egy meghatározott motívum alapján. Számos tája szimbolikus. Elegendő felidézni a Red Fuji egyik leghíresebb lapját, amelyet még mindig a lélek megtestesüléseként érzékelnek: Japán. Hokusai alkotásainak többsége azonban nem pusztán tájkép, inkább a táj és a műfaj szélén áll. Ezt nem annyira a kompozíciós megoldás befolyásolja, hanem a művek szemantikai kiemelései.
A metszetekben a Hokusai természet olyan közegként működik, amelyben az emberek aktív, aktív élete folyik. A természet képe nem volt értékes, állítólag hangsúlyoznia kellett a valódi, mindennapi emberi élet fontosságát.