A Saint-Remy kórházában tartózkodása alatt Van Gogh számos holland kunyhókat ábrázoló festményt festett. Most már nem tudjuk, hogy memóriából vagy valamilyen régi rajzból írták-e őket, de ugyanaz a motívum nyomtatódik rájuk a nap különböző óráiban és különböző megvilágítási körülmények között.
A táj, áthaladva a szerző szűrőjén, hasonló lesz a gyermekek könyvének ábrájához. Ezt talán a gyermekkori vágy kifejezte, amelyhez mindenki társul a biztonságérzet. A bizonytalan kézzel rajzolt kanyargós vonalak azonban a zavart árnyalattá teszik a műbe, és megfosztják a békétől.
Az ég határozhatatlan színű, hatalmas forró napfény díszíti. Az esti felhők, amelyeket a lenyugvó nap vörösre festett, lángoknak tűnnek. A zöld tetővel rendelkező, ragadozó házak átlósan lefelé mutatnak.
Van Gogh kontrasztos színeket használ, megpróbálva ugyanolyan fényerőt adni nekik, de ezek kombinációja egyáltalán nem tetszik a szemnek, disharmonikus konfliktuskombinációt hozva létre. Vastag fekete kontúrok, mintha remegő, bizonytalan kéz írnák. Határozatlan vonalak, kaotikus körvonalak, a harmónia hiánya – mindez azt a benyomást kelti, hogy a képet úgy festették, mintha egy álom lenne. Ez az érzés fokozódik, ha az előtérben egy olyan személy alakjára nézzünk, amely nem illeszkedik a vászonra, és megdöbbentő az aránytalanságában.