Domenico Ghirlandaio, a korai reneszánsz festő, a firenzei iskola képviselője, egy idős ember unokájával portré, amelynek identitása ismeretlen maradt, modellek valósághű és valódi ábrázolására törekedett. Megható egy kisfiú képe, amelynek arany göndör nyílik ki a piros sapka alatt, és nagyapjához ragaszkodik, abban a reményben, hogy védelmet vagy választ talál valamilyen kínzó kérdésre.
A művész nem hízelgett az öregapával. Csúnya arcát díszítés nélkül ábrázolta, ám a szeretettel és gyengédséggel teli arckifejezés a gyermek felé fordítja a megjelenését. A nyitott ablakon látható a reneszánsz festészetre jellemző “ideális táj”: egy völgy folyószalaggal, magasodó dombok és sziklák a távolban. A hősök kapcsolatai ugyanolyan gyönyörűek és harmonikusak, mint a természet gyönyörű és békés. “Egy idős ember unokája portréja” belépett a Louvre-ba 1886-ban.