Savoy Adelaide arcképe [1697] A Savoy Adelaide portrét XIV. Lajos korszakának bírósága készítette, Francois de Troyes, és a király unokájának, Burgundia hercegének, a XV. Lajos leendõ anyjának fiatal feleségét ábrázolja. A portrét a Dauphinnal kötött házasság tiszteletére festették, miután egy tizenkét éves lány elhozta a francia bírósághoz a Savoy herceg lányát. A portré minden egyes része a királyi méltóságot szimbolizálja: és a bársonyköpeny kék alapján arany liliomokat, a “királyi szőrme” pedig ermine-t.
Ezüstfehér brokát ruhája mesterien festett. A homlokára hulló, két göndör frizura jellege pontosan megfelel az akkori divatnak, és alapjául szolgálhathat a kép ragaszkodásában, ha a mellvélyen nem volt felirat: “Savoy Maria Adelaide született 1685. december 5-én, Párizsban írta Francois de Trois 1697 márciusában. “.
A kiegészítők dokumentális pontossága és a szín kifinomult díszíthetősége, a kompozíció reprezentativitása, a póz megtanult kegyelme és a mosoly hideg udvariassága a francia teljes hosszúságú portré, mint egy szociális portré, szerves jelei, elsősorban a modell társadalmi helyzetét jellemezve. Nem fejezi ki az élénk és jó szívvel rendelkező játékos lány karakterének egyedi egyediségét, amely a Saint-Simon herceg emlékei szerint a francia udvar első dísze volt, amely az öregedő király kedvence.
Az ünnepi portré legnagyobb mesterei Jasent Rigaud és Nicola de Larguire, akiket a múzeumban csodálatos “női portré” mutattak be. Az ovális kompozíció kegye, amely egy fényűzően öltözött világi szépség félhosszú képeit tartalmazza, a portrénak mind dekoratívumot, mind intimitást ad. A Saint-Simon emlékiratai hősnői, mindig mosolygós, porcelán finom, barnás arcú, poros parókával árnyékolt udvari hölgyek, játékos temperamentummal és kifinomult koktélussal varázsolják a Larguillera-portrét. Festménye a gazdag színek harmóniájára épül.
A kenet élő mobilitása minden érinthetõségével átadja a kék bársony átlátszatlan visszatükröződéseit és a fényjátékot a merev brokát, füstös csipke hab felületén. A tizennyolcadik század a francia kultúra történetébe két, első pillantásra kölcsönösen kizáró név alatt lépett be: a “bátor század” és a “megvilágosodás század”. A képzőművészetben és az alkalmazott művészetekben, az építészetben a határozottan dekoratív rokokó stílus meghatározó volt. Közvetetten tükrözte a magas társadalomban uralkodó örömkultust, az arisztokrácia hideg és telített ízét. A festők, szobrászok, építészek, kárpitok és porcelán, bútorok és jelmezek alkotói szakmai készségeikkel megragadja virtuozitását, művészetüket a képzelet csillogásával, a játék eleganciáját.