A Siesta vászon 1894-ben készült, azonban Gauguin valamilyen oknál fogva nem említette a Tahitian naplójában.
A festmény első pillantásra vonzza szokatlan értelmezésével. Először is, ha összehasonlítjuk más tahiti vászonokkal, akkor azonnal megjegyezheti, hogy realisztikusabb – a festő nem lép túl a létező világ keretein, nem próbálja meg a telket adni bizonyos rejtélynek, vagy homologizálni. Másodszor, Gauguin könnyebben megközelítette a kompozíciót – előttünk nem egy pontosan felépített kép, hanem egy pillanatkép, ahol mindegyik kiderült, ahogy kiderült.
Úgy tűnik, hogy a művész először gondolkodott, talán az élet nem a legendákkal teli és mitológiai múltban gazdag egzotikus sziget széles helyén, hanem egy hétköznapi ház határain rejlik? A kép teljes akciója a verandán zajlik, ahol négy nő gyűlt össze. A központi szereplő a vasaló, aki szokásos üzletével foglalkozik. Az előtérben a nő, aki vásárolni jött. A mester visszafordította ezt a hősnőt a néző felé.
Minden lány gyarmati ruhákba öltözött, világos, modern. A civilizált invázió, még divatos ruhák formájában sem rázta meg a tahiti nők szokásos száját – ők még mindig elfoglaltak saját ügyeikkel, és ismerős világban élnek.
A civilizált héj csak a külső oldala, nem helyettesíti a lényét – vagy hirdetették, vagy a vászon szerzője meggyőzte magát. Mint tudod, Gauguin megérkezett a szigetre az érintetlen, vad, egzotikus, az európaiak érintetlen területein. Gauguin azonban hamarosan csalódni fog ezekben az ötletekben, miután látta, hogy a tahiti életmód változatlanul alacsonyabbrendű az európainak, csak a nagy és ismeretlen Gauguin festményein marad.