Merész kísérletek a fénnyel – ez a legfontosabb kifejező eszköz, amelyet Claude Monet használt munkáiban. Az árnyék változékonysága és a fényjáték mindig vonzott egy művészt, aki megpróbálta megragadni és elfogni ezt a szépséget festményein. Claude Monet sokféle típusú táj írója, ám a nap különböző időszakain, különböző időjárásokon, az év különböző időseiben festették.
1885-ben Giverny városában képet festett, amelyet “Szénaboglyának Givernyben” hívnak. Itt Claude Monet sok más csodálatos festményt is írt, amelyek hírnevet és elismerést hoztak számára.
A képen a néző szeme előtt megjelenik a francia vidék hétköznapi vidéki képe. Első pillantásra a kép nem ábrázol semmi különlegeset, és nehéz megérteni, mi vonzta a művészt, és miért tekintik ezt a képet a nagy francia impresszionista egyik legjobb művének.
Vízszintesen a képet több tervre lehet osztani: az előtérben lévő sötétzöld árnyékolt fű ugyanúgy a keret, mint a vászon szemantikai korlátozása. Ugyanez a főszereplő a kép főszereplőjét ábrázolja, amely megragadja a néző figyelmét – egy nagy, egyenetlen szénakazalban. Szándékos nemideálissága csak fokozza a kép realizmusát.
A “Szénakazalom a Givernyben” festmény háttere egy fényes terület, napfény elárasztva, a sötétzöld fű fényes zöldké válik, sárga árnyalatú. A művész világosan ábrázolta a fény és az árnyék határát. Kissé egy szögbe helyezte, ami hozzáadja a kép dinamikáját.
A kép harmadik terve egy olyan fák sorozata, amelyek annyira átláthatók és súlytalanok, hogy az egész táj, amelyet Claude Monet ábrázolt, ugyanazzá válik.