Frederick tájait szimbólumok töltik meg. A holdfázisai, a napszak, az építészeti formák és természetesen a fák – mindez szimbolikus jelentőséggel bírhat munkáiban. A művész szárított fák és eltört ágak segítségével gyakran közvetítette az emberi élet végességét és rövid időtartamát – például a táj egy elszáradt fával, kb. 1798, amelyben a halott fa sziluettje visszhangzik a háttérben lévő romokon. Az ősi temetés a hó alatt, kb. 1807 szárított fák övezik az ősi sírot.
Frederick festményein a halott fák gyakran együtt élnek a fiatal növényzettel, amely az örök élet keresztény hitét szimbolizálja. És itt fontos, hogy a Frederick vászonján látható keresztet mindig örökzöld veszi körül. A fák összefonódó ágai Frederickben az emberi lelkek konvergenciáját jelzik. Például a “Rügeni fehérek” című fákban egymás felé hajló fák jelképezik a művész boldog feleségével való egyesülését.