A “Tánc a kardok között” egy Semiradsky orosz művész képe, amely meglepő abban, hogy benne nincs semmi a szülőföld énekléséről, amely az orosz művészek számára ismert. Általában jómódnak tekintették az emberek dicséretét, vagy finom fehér nyírfákat, vagy legalábbis történelmi pillanatokat. A Semiradsky festményeihez hasonló festményeket kortársak és vándorok “bogáncsnak kell tekinteni”.
A festmény az ókori Rómát és a nemesség szórakozásait ábrázolja. A kerti pavilonban, árnyékban, férfiak ülnek. Hófehérke togákba öltözve, virágkoszorúkkal vannak a fejükön, néhány edény az asztalon, maga a kerti pavilon pedig virággal és növényzettel van fonva. A férfiak figyelmesnek és sorsuknak elégedettek. Úgy tűnik, hogy patrikumok, akik elképzelhetik magukat, hogy pihennek az árnyékban, valamint táncosok és zenészek. Pihenés, amely tétlen és nyugodt lehet.
Előtte, a földbe ragadt kardok között, egy meztelen lány táncol. A karkötők csillognak a csuklóján, fülbevalók a fülében. Meghajlik, hátának feszült van, és mind kinyújtottnak tűnik, mint egy remegő húr. Három lány kíséri. Az egyik a fuvola, a második a dob, a harmadik a líra.
A képen a legérdekesebb dolog nem az emberek, hanem a táj, amely körülveszi őket. A kerti kerítés mögött lágy hegyek és a tenger kék szikrája látható. Az égbolt ragyog az arany szelíd napfénytől, amely arcán ragyogással játszik, és a legjobb ruhákba öltözteti a táncoló lányt. Könnyű, és még csak a képet is el tudja képzelni, milyen meleg a tapintása és milyen mobil a sugarai. A nyári reggeli melegében és boldogságában a táncos lány nimfának tűnik, és az erdőből ellopott és egy fényűző házba vitt zenészek – nővérei – a gazdagokat szórakoztatják.
“Még ha a képben sem lennének emberek, remekmű lenne.” – írta az egyik kritikus. És ez igaz. A szeretettel és figyelemmel festett táj önmagában is gyönyörű.