Bonnard mindig szíve iránti szenvedélyét és Normandia iránti szeretetét tartotta, amint azt a Franciaország ezen északi régiójának szentelt tájképe is bizonyítja. Két munkát különböztet meg az monumentalitás: a terasz, ahol a kompozíció nagy részét a vásznon véletlenszerűen ábrázolt növényzetnek szentelték, majdnem az egész telek alávetették, a Vernonban fekvő terasz pedig olyan kép, amelyben az emberek és a természet egyenlő helyet foglal el.
Különösen titokzatos az utolsó mű, amelyet majdnem húsz éve készítettek. Sok rejtélyt és alulértékeltetést tartalmaz, és a szerző sok szempontból felkéri a nézőt, hogy maga keresse meg a válaszokat a kérdésekre. Mártja kivett egy almát egy vázaból, és a kezében tartja a gyümölcsöt, és ez a gesztus összekapcsolható akár Pomonával, akár az Éva emberiségének Pramaterével. De mit jelenthet? A lányok képeit ugyanaz a rejtély képezi, amelyek egyikében kosár szilvával, a másikban teniszütő található. Miért adta a szerző egy teniszező sportfiguráját, akinek testében energiát és ifjúságot lélegzik, érett nő arcán, aki sokat látott az életében?
Bár mindkét műben vannak olyan dekorációs technikák, amelyeket Bonnard a Nabi csoportban való részvétele során használt, a festmények hangulata észrevehetően eltérő. A megfelelő színösszetétel használata, valamint a mű létrehozásának technikája lehetővé tette a vászon számára a forró déli francia érzés megteremtését.