Ez a Lorren tengeri tájkép egy festmény, amely a “Tájkép Iszák és Rebeka házasságának jelenetéről” című festményhez tartozik. Turner annyira örült ennek a két Lorrain-munkának, hogy két tájképét a Nemzeti Galéria számára adományozva nélkülözhetetlenné tette, hogy azok köztük lógjanak.
Ebben a remekműben a Lorren létrehozza a tökéletes világot, tele finom fényhatásokkal, drámai kontrasztokkal és mélyen átgondolt mozgással. A napfény uralja itt a vászon egyes elemeit, összehangolva az egészet. A nap sugarai a víz felszínén visszatükröződnek, sima színváltást váltanak ki a tengerpart és a horizont által körülhatárolt térben. A vakító fény a mólón álló emberek ruháin játszik. A vakítóan ragyogó fényt aláhúzza az előtérbe írt fiatal férfi gesztusa. Felhúzta a kezét, és szemeit vakító sugarakkal védte. Összetételében Lorren remekműve a legjobb műveihez hasonló módon kerül végrehajtásra.
A kép közepén egy csillogó, végtelen teret látunk, amelyet két építészeti tömb keretez. Ugyanakkor a néző tekintete “visszahúzódik” a horizont felé. Valóban innovatív itt a nap képe. Pontosan a vászon közepén helyezkedik el, és a festmény kompozíciós központja. A káprázatosan ragyogó égbolt hátterében az építészeti részletek világosan meg vannak írva.
Lorren légköri hatásainak elsajátítása, amely annyira örömmel veszi a kortársait, a hangok olyan átmeneteiben nyilvánul meg, amelyek hidegebbé válnak, miközben elmozdulnak a perspektíva felé. A meleg sárga hangok “mennyei” területén megtalálhatók a művész kéznyomatai és ujjai. Finom tonális átmeneteket készített ő így – kézzel, és nem ecsettel.