Paul Gauguin egyik legismertebb festménye. A Tahiti-ban létrehozott épület jelenleg a Bostoni Szépművészeti Múzeumban található, Massachusetts, USA. Gauguin 1881-ben Tahitiba ment, hogy természetes és egyszerűbb társadalmat keressen, mint anyanyelvén. Számos olyan festményén kívül, amelyeket kifejezetten individualista mitológiáját fejezte ki, 1897-ben kezdte el, és 1898-ban befejezte.
A művész maga a munkát gondolatainak magasztos csúcspontjának tekintette. A Bostoni Szépművészeti Múzeum őrzői, ahol a festmény jelenleg található, az új tények felfedezésekor állandóan megváltoztatják jegyzeteiket a festmény tulajdonjogáról. 1898-ban Gauguin festményt küldött Párizsban George Daniel de Monfreydnek. Aztán átadták és eladták más párizsi és európai kereskedőknek és gyűjtőknek, amíg a New York-i Mary Harriman Galéria meg nem vásárolta 1936-ban.
A bostoni Szépművészeti Múzeum 1936. április 16-án szerezte meg a Maria Harriman Galériából. A festmény a Szépművészeti Múzeumban, a Sidney Galéria és Esther Rabb részét képező Tompkins kollekcióban van kiállítva. Körülbelül 1,5 m magas és több mint 3,6 m hosszú. Gauguin a kép elkészítése után öngyilkosságot tervezett, amit korábban megpróbált. Megállapította, hogy a képet jobbról balra kell olvasni – a három fő ábracsoport illusztrálja a címben feltett kérdéseket.
Három gyermekes nő az élet kezdetét jelenti; a középső csoport az érettség napi létezését szimbolizálja; a végső csoportban, a művész terve szerint: “a halálhoz közeledő idős asszony úgy tűnik, hogy megbékélve van és gondolatot enged el”, lábánál “egy furcsa fehér madár… a szavak hiábavalóságát képviseli”. A háttér kék bálványa látszólag azt reprezentálja, amit Gauguin “a másik világnak” nevez. A kép teljességére vonatkozóan a következőt mondta: “Úgy gondolom, hogy ez a vászon nemcsak felülmúlja az összes korábbiat, és soha nem fogok valami jobbat vagy akár hasonlót létrehozni.”
A festmény kulcsfontosságú Gauguin innovatív posztimpresionista stílusában; művészete hangsúlyozta a festékek és vastag vontatások egyértelmű használatát, az impresionizmus alapelveit, ugyanakkor az érzelmi vagy expresszionista hatalom közvetítésére törekedett.