Kevesebb mint egy évvel a híres “Sárga Krisztus” létrehozása után Paul Gauguin ismét foglalkozik ezzel a témával, önarckép írásával e filozófiai kép hátterében.
A mester munkáját tanulmányozva megfigyelheti fáradhatatlan vágyát az ismert műfaj új értelmezésére, különféle stílusos vonások kombinálásával és keverésével. Ebben a sorozatban elegendő arra, hogy visszaemlékezzen csendéletére Charles Laval profiljával vagy Hugo “Les Miserables” stílusú önarcképével.
A Sárga Krisztussal folytatott önarckép tulajdonítható az önarckép, a mindennapi jelenet és a vallásos festészet műfaját ötvöző munkának.
Gauguin életének és munkájának kutatói megjegyzik, hogy számos önarckép, különösen azok, amelyek a vallási témákat valamilyen mértékben kihasználják, egyfajta allegória, amely a festő magányát és belső kínját mutatja be. Gauguin többször ábrázolta magát Krisztus képében, és ebben a munkában mellette telepedett le.
Gauguin arca szigorú és fókuszált – figyelmes szemek, keskeny szakáll, bajusz. A néző akaratlanul elkezdi összehasonlítani a művész arcát a sárgás Krisztus arcával, nyilvánvaló hasonlóságokat találva.
Mennyire érzékeny, ha finom tippeket és dupla olvasmányokat hagy el! És most, ezt az önarcképet nézve, sokan láthatnak rejtett következményeket – az impresszionista művész a mártírokra van ítélve és Krisztushoz hasonlóan vándorol.
Mint általában, Paul Gauguin festményének világos palettája van, a tiszta színek és a tiszta vonal dominálnak. Az ilyen dekorációs és színesség iránti vágy az idő múlásával csak fokozódni fog, különösen az egzotikus polinéz vászonok esetében.
(1 votes, average: 5,00 out of 5)