A kompozíció közepén egy réten ülő fiatal Mária képe, akinek ölében alszik meztelen baba. Töprengő arca bájos, az imádság gesztusával összehajtva a kezét gyönyörű. Az isteni baba alakja szobrászatilag modellezettnek tűnik, ami emlékeztet a mester meghitt megismerésére Mantegna munkájával.
A chiaroscuro lágysága és a színséma teljes telítettsége azonban arra utal, hogy Bellini a festészetben találta meg az utat. A háttérben gyönyörűen festett táj a nyilvánvaló szimbolikával rendelkezik. A festmény vegyes adathordozóban készült, amely lehetővé tette a művész számára, hogy a kontúrokat lágyabbá és a színeket teltebbé tegye.
A festmény történetéről, sem arról, hogy mi történt vele 1858-ig, amikor először fedezték fel, semmit sem tudunk. Időről időre úgy tűnik, hogy a művészettörténészek megpróbálják megtámadni Bellini szerzőségét, de ezek a kísérletek mindig kudarcot vallnak. A kép szokatlan a vízszintes formátumában. A festők általában egy függőleges formájú vászonon ábrázolták a Madonnát és a Gyereket. Ezenkívül a földön ülő Miasszonyunk pózja nem jellemző Bellini-re. A művész leggyakrabban derékig vagy trónra írta a Madonnát.
Az alvó csecsemő Krisztus póza arra a pózra számít, amelyben a keresztből felemelte holttest az Anya ölében fekszik. A kép tere szimbolikus részletekkel van tele, amelyek szomorúságot és szorongást keltenek a néző lelkében. Maga a táj szomorú homályban van borítva. Ugyanakkor fényes, a nap sugarai által áthatolt. Az angol művészettörténész, Kenneth Clark a Landscape in Painting című könyvében írta erről a képről: “Bellini egy hideg, de napos napot ábrázol, ami a tavasz elején történik, amikor a hó alig olvad…
A lágy fény elárasztja a város házait és tornyjait, de az előtérben lévő köves talaj árnyékban van, és hidegen lélegzik. A kiválasztott világításnak köszönhetően a művész lehetőséget kap arra, hogy ábrázolja a figurákat úgy, hogy antik szobrokkal márványból faragották őket. “
(1 votes, average: 5,00 out of 5)