A portré a művész testvérét, Pjotr Levitsky papot ábrázolja. A munkát a mester munkájának legutóbbi szakaszában írták, amikor a legnagyobb hazai festőművészet dicsősége, a Császári Művészeti Akadémia portré osztályának vezetése, tucatnyi hallgató és a II. Katarina korában az oroszországi kulturális életben való aktív részvétel a múltban maradt.
Ennek az időszaknak a Levitsky-portrékát sima, “zománc” képi stílus jellemzi, hajlandóság néhány helyi színre, hűvös objektivitás, némi leválódás a modell felfogásában. Gyakran mondják, hogy ebben a munkában Levitsky majdnem Rembrandt erejét és mélységét érte el. Egy ilyen állítás alapja egyrészt a kép különleges emberisége és behatolása, másrészt a művész merész és mesteri használata a chiaroscuro kifejező eszközeivel.
Az egész portrét mély, vastag és ugyanakkor átlátszó árnyékba meríti. A sötétségből csak a pergamentel borított, szürke hajú, szakállú és ráncokkal borított arc mutat ki. A szemek – valaha kék, de most látszólag időről időre elhalványultak – tükrözik a még mindig intenzív gondolkodást. A nagy emberi bölcsesség ennek a hosszú életnek az eredménye. A fény és az árnyék könnyű mozgása az arcon és a ruhákon, a mély, meleg színválaszték fokozza a kép benyomását.