Federigo Gonzaga megrendelése alapján ez a munka az “Istenek szerelme” sorozatra válik elő, és párosul a “Ámor iskola” festménnyel. Korábban azt hitték, hogy itt nem a Vénust ábrázolják, hanem az Antiope. A kutatókat összezavarodta a szatír alakja. Van egy mítosz, amely elmondja, hogyan változott Jupiter, hogy közelebb kerüljen az Antiófa nimfához, és egy szatíravá változott. Ezért azt hitték, hogy ez a kép az “Istenek szeretetének” ciklushoz is tartozik.
A mûvészettörténészek azonban azt állítják, hogy a kép nem kapcsolódik közvetlenül az említett ciklushoz, és semmiféle konkrét mítoszot nem illusztrál, hanem a Vénust és az Ámort ábrázolják itt. A vászon tehát nem annyira mitológiai, mint őszintén erotikus.
A XVI. Században az arisztokratikus környezetben az ilyen vászonok nagy népszerűséget szereztek. A “komor” középkor után az élet iránti vágy és örömei megújult lendülettel felbukkantak, és az örömöket elegáns és tisztességes formában kellett öltöztetni. Az ókori mitológia számos különleges ürügyet adott a festőknek a meztelenség ábrázolására. Ami ezt a képet illeti, itt a Vénusz testének kanyarjai érzéki varázsa a jól megválasztott háttérrel – egy sötét erdei táj, amely ellen az istennő bőre ragyogónak tűnik.