A művésznek az evangélium témájú fantáziái új tartalommal töltik be az ismerős történetet. A kép csak kívülről hasonlít a nagy Leonardo freskójára. A légkör teljesen más. A szerző szándékosan átviszi a kép hatását a modern térbe.
Az asztal fölött egy üvegkupolája van, amely mögött élettelen táj nyílik: a tenger, a sziklás szigetek, a többszínű ég. A kőasztalnál ülők közül csak Krisztus központi alakja néz életre. A hallgatók tiszteletteljesen meghajolva hallgatják a Mestert. Figyelnek? Vagy aludni, a hangja által lehelve? A nézőt önállóan kénytelen értelmezni az apostolok testtartásait. Egy áttetsző törzs kinyújtott karokkal lebeg az asztal felett. Egyrészről, mint a Szentlélek egyesíti a vacsora összes résztvevőjét, másrészt a gyors keresztre feszítés valamiféle megjóslásaként jár el.
A kép perspektíva geometriailag pontos. Fél kenyér tökéletesen elhelyezett. Az asztalnál lévő hallgatókat az ideális központi szimmetria törvényei szerint helyezzük el. Krisztus alakjának levegőssége, tisztasága és áttetszősége ellentétes a tanítványok alakjainak valóságával és nehézségével. A nézőnek azt a benyomását kelti, hogy egy pillanat alatt minden kék ködben elolvad: a kupola, Krisztus, maga a kőasztal.
A teljes kép olyan, mint egy érzékeny, sekély alvás vázlata, amely bármikor megszakítható. Mi a művész jelentése munkájában? Minden néző a saját kérdéseivel megfogalmazza a választ erre a kérdésre. Valaki a képen csak egy értelmetlen fantáziajátékot lát, valaki az evangélium történetének új értelmezését találja a képen. A művész munkáinak szokásos módon, a szerző álláspontja továbbra is nyitott, megmagyarázhatatlan, homályos.