A művészettörténészek tudomása szerint Jan Vermeer örökségén kívül nincs más táj. Valószínű, hogy a “View of Delft” – az egyetlen eset, amikor a mester a táji műfajhoz vonzza. Ennek ellenére ezt a képet jogosan tekintik a tájfestés egyik remekművének. A szerző egy nagyon veszélyes lépésre merészkedett itt – az árnyékba merítette a táj előtérét.
Az égben lebegő ólomfelhők árnyéka a nézőhez legközelebb eső házsorra esik. Csak az a művész, aki folyékonyan jár el a fényhatások készítésében, képes “játszani” egy ilyen kompozíciót. Vermeer magabiztosan vezeti a nézőt a kompozíció fókuszpontjához – az Új templom toronyához, amelyre a felhőkön áthatoló napfény esik.
Az épületek vízvisszaverődése érdekes módon megoldódott. Túl nagyok, de erre volt szükség a mesternek. E reflexiók nélkül az előtér elkülönülne a kép többi részétől.