A művész ezt a képet Görögországnak is szentelte – ott volt a saját “Guernica” – a Kiosz-sziget, amikor a török jánissarikok gyermekek és idős emberek nélkül sajnálatos módon kivágták őket. Naplójában azt írta: “Úgy döntöttem, hogy a Szalon számára a Chios szigetén mészárlás jelenetét írok.” Ez a munka tele van igaz, csodálatos drámával.
A haldokló és még mindig teljes erővel bíró, különböző korú férfiak és nők csoportjai, a közepén egy ideálisan gyönyörű fiatal pártól kezdve a félig őrült idős nő alakjáig, aki kifejezi a legnagyobb feszültséget, és egy fiatal anya, mellette haldoklik mellkasával, a jobb oldalán.
A háttérben egy török, csapkodó és daraboló ember, egy fiatal görög nő, aki a ló lábához van kötve. Mindez a komor, de nyugodt táj hátterében bontakozik ki. A természet közömbös a faragásokhoz, az erőszakhoz és az emberiség őrületéhez. Az ember pedig jelentéktelen ennek a természetnek a előtt.
A képen a színskála világos és ugyanakkor nagyon hangos – türkiz és olíva tónusok egy fiatal görög és görög nő alakjain, kék-zöld és borvörös foltok egy őrült idős nő ruháin. A kép nagy felfordulást váltott ki a francia társadalomban.
Delacroixot őrültnek hívták, a képet szürkenek, hátborzongatónak, feleslegesnek hívták, amit csak megijeszteni. Stendhal író elmondta, hogy a képet a természetfeletti gyász és a homály uralja. Mindamellett minél hangosabb a közönség felháborodása, annál erősebb a kép megjelenésének vágya, és minél szélesebb a Delacroix hírneve.