Flora, Sandro Botticelli művészének “Tavasz” festményének töredéke. A növényvilág a természet virágzásának és gyümölcsének képe. A növényi koszorú és nyaklánc ábrázolja a búzavirágot, a százszorszépek, a gyöngyvirág, a gyöngyvirágokat, a felejtvényeket, a mirtusz leveleket, a periwinkleket, a gránátalma virágot, a mákot, a vajkrémet, a szamócavirágot és a bogyósbogyókat, ibolyát. Általánosan elfogadott, hogy a Botticelli sematikusan ábrázolja a növényeket. Ám a “Tavasz” festmény “botanikai” aspektusának alapos vizsgálata azt mutatta, hogy több mint negyven virág – és gyógynövényfaj felismerhető rajta.
Botticelli nem volt hajlandó pontos tudományos megfigyelésre, mint Leonardo, de nem követte a korai reneszánszra jellemző növények hagyományos értelmezésének elvét. A művész elégedett volt a természet ezen “apró formáinak” tökéletesítésével. Sandro Botticelli szerette ábrázolni a rózsákat, fehér, halvány rózsaszínű, meleg vöröses, fényűző és időszerű rózsákat. Sötét búzavirágja és sárga százszorszépű százszorszépek csillagokra emlékeztetnek. A Botticelli szerény vajcuppokat, felejthetetlen emlékeket és ibolyákat koszorúkba szőtt, erdei szamócával és élénk gránátalma virággal kombinálva.
Kiderült, hogy szinte ékszer szépségű nyaklánc. A növény élénk varázsa és a dekoratív kifejezőképessége szélén álló látás a szárak és levelek átvitelére is jellemző. Az elárasztott rózsa, a szegfűbokrok és a búzavirág “szövik” gyönyörű mintákat mind a szövetek felületén, mind a réten lévő “szőnyegen” a szereplők lába alatt.
Kompozíciójában Sandro Botticelli a virág szimbolizmusát használta, hangsúlyozva a kép szemantikai aspektusát. A szegfű, a búzavirág, a narancsvirág a földi szeretet és a házasság témájához kapcsolódik. Ugyanakkor egy másik jelentésvonalat építenek: liliom – a tisztaság virágja, szegfű – az isteni háromság szimbóluma, len, egy kis őszirózsák – mindegyik fenséges szeretetre utal, amelynek aromája az embert a szellemi szemlélődés tetejére emeli.
(1 votes, average: 5,00 out of 5)