Jacopo da Ponte, a város nevével beceneve, amelyben fiatal évei kivételével, amikor Velencében tanult, egész életét töltötte, ennek ellenére népszerű volt Serenissimában. És annyira, hogy Veronese neki küldte fiát diákként. Ez a drámai kompozíció is sikerrel járt, amelynek megjelenése egybeesett az ellenreformáció korszakával – a vallási tapasztalatok új értelmeinek szellemi keresésével, a kísértésekkel szembeni kitartással szembeni ellenállással, a “szabad tudással” és a személyes felelősségvállalással.
Jerome, a keresztény történelem szent karakterének, az értelmezések és a polemikus műveknek a szerzője, a fordító képénél szokás volt hangsúlyozni távolságát a világi zavaroktól, a lakott helyektől. Jerome négy évig remeteként élt a kalkidiai sivatagban, Antiochia szír városának közelében. A legenda szerint a keresztre feszítés előtt kínozott a mellkasában csábította magát csábító látomások alatt. A sivatagban héber nyelvet tanult. Rómában az I. Damas pápa titkára és asszisztense volt. A pápa nevében fordította az Ószövetség és az Evangélium könyveit héberül latinul.
1546-ban, a Trent tanácsában a Biblia ezt a fordítását kanonikusnak nyilvánították, és “bolondnak” hívták. A Vulgates hagyományosan ábrázol egy szent könyvet íróként, néha irodában dolgozik. Jacopo Bassano megmutatja a bűnbánó öreget egy barlangban, kővel a kezében, egy nyitott könyv előtt. Jerome ikonográfia másik tulajdonsága a koponya. Itt azonban nem “a szabályok szerint” helyezkedik el, az előtérben, mellyel ugyanazt a misztikus fényt megvilágítja a félig sötétség, mint a kimerült, de egyáltalán nem az aszkéta testét az öregnek. A keresztre feszítés abszolút csodálatosnak tűnik. A keresztre szögezett Isten-ember úgy íródik, mintha él, mintha a néző távolról mint tudós és igaz Jerome lenne, ám maga az esemény első kézből jelenik meg.
(1 votes, average: 5,00 out of 5)