Ez az egyik Vincent Van Gogh pleneres alkotása, amelyet Párizsban mutattak be 1887-ben. A természetbe utazáskor a művész többször is választotta a Szajna tájképét. Tavasszal a folyó partjai különösen festõssé váltak. Az első zöldek és finom tavaszi virágok örömöt keltettek és késztettek a művészre.
Ebben a műben Van Gogh a Szajna partjait is ábrázolta, kissé szokatlan formátumban. A folyó alig látható a sűrű cserjések és füvek bozótjain, amelyek a partját takarják. Van Gogh kifejezetten azért választotta ezt a kompozíciót, hogy megmutassa az őt ábrázoló tavaszi virágzást, és ez lett a kép létrehozásának oka. Óvatosan kiírja a könnyű tavaszi széltől elhalványuló halványzöld leveleket.
A festmény teljes felső részét lefedik, de ugyanakkor a művész ügyesen közvetített könnyedség és levegő érzése sem veszül el. Még a háttérben lévő hatalmas híd szinte láthatatlan és súlytalan.
A tavasz érzetét a színek segítségével is továbbadják, szelíd, szelíd hangok kombinációján. A víz terjedelme az ég tiszta kékét tükrözi, az előtérben lévő virágok pedig halványkék és világos rózsaszín árnyalatokkal csillognak. Mindez a szerző örömét tükrözi a tavaszi természet, a szelíd árnyalatok, a hideg és a könnyűség miatt.