A felismerhetetlen avantgárd művész elismert remekműve, ez a festmény grafikusan ábrázolja a művészetetlenség alapelvet – a háttér-alak dilemma megsemmisítését és a lineáris kontúr feloldódását.
A képet tele van szélére egy piros gömb sziluettjével, amelynek ragyogása az egész síkra kiterjed, és eléri a tátongó fekete fekete szélét. A geometria misztikus fényben oldódik fel, amely diadalmaskodik a forma felett.
Ezekben az években a művészt érdekli a kép tátongó központja, kontextuspotenciáljának helye, amely az absztraszthoz vezet. A “termelési művészet” képviselőivel aktív polemiát folytatott és azzal érvelt, hogy a festmények továbbra is inkább művészeti kísérletek, mint műszaki projektek.
Klun korábbi munkája a szuprematizmus keretein belül zajlott, de 1919-ben úgy döntött, hogy megszakítja ezt a stílust, és az “élő” színes művészethez fordul. Több geometriai alakzatokból készült színes minták létrehozása azonban a formalizmus vádain kívül máshoz nem vezetett. Később szerette a francia festők eredményeit és elsősorban a purizmus szellemében csendéleteket írt.