A kép a művész munkájának utolsó szakaszát jelöli, és egy szigorú és kiegyensúlyozott kompozícióval, a tompa és tömör színskál finom árnyalataival különbözik. A késő középkor korszakában azt hitték, hogy a földi élet az ember útja a születéstől a halálig, ezért a vándor fogalma nagy jelentőséggel bírt a keresztény életben. A vándor allegrikus képeit alaposan megvizsgálták, a közönség a veszélyekre és a kísértésre mutatott utalásokat kereste, hogy mit kell tenni ebben az életben, és mi a jobb, ha visszautasítani.
A kép észrevehető hasonlóságot mutat a “Hay of Hay” triptics külső szárnyán lévő képpel. Még inkább kimerült és rongyos vándor ábrázolja a művész által készített egyik legfinomabb táj hátterében. A néma sárgásszürke szín finoman közvetíti a felhős napot, ami jellemző az esős Hollandia számára. A kép feltárja Bosch pesszimizmusát, amely mindenütt veszélyeket látott az ember előtt. A földi életben vándorlónak több ezer kísértésnek kell legyőznie és elkerülnie a félrevezető csapdákat.
A kutya kivételével, amelyet szintén a rágalmazással kell összekapcsolni, minden más veszély nem az ember testében, hanem a szellemében rejlik. Mindenekelőtt egy bal oldalon leomlott kocsma, megtestesítve a világi kísértések összességét, melyeket az ördög küld az embereknek.
Ennek a létesítménynek a kétes természetét a látogatói megítélhetik – jobb oldalon az ember, a sarok felé ment, megkönnyebbül; az ajtóban a pár szerelmi játékot vezet; az ablakon törött üveggel és félig szakadt redőnyökkel láthatja, hogy egy nő feje kíváncsian néz ki. A kép parcellájára vonatkozó egyik változat szerint úgy gondolják, hogy az a látogató, aki a nőt várja, maga a vándor, aki az úton haladva a kocsmából átgondolkodik, és vonzza az általa ígéretes örömöket.
A zarándok ruhái és minden utazási kiegészítője szimbolikusan magyarázza jelenlegi sajnálatos megjelenését, bűnös hajlamát, amely a vándor ilyen helyzetbe hozta, és készen áll arra, hogy ismét megkísértje a kísértést. A Woz Sen-triptics karakteréhez képest a zarándok mentális állapota pontosabb és közvetlen volt – Bosch megváltoztatta gesztusát: miközben a kutyát a triptichus szárnyaival vádolta, majd a rotterdami változatban tétovázott, félig fordult a kocsmához, majdnem szenvedő arccal.