Van Gogh ezt a képet 1887-ben festette. Ez magában foglalja a Szajna egyik hídját, amely a művészt Párizsban tartózkodása során ihlette. A hidak gyakori motívumot jelentettek Van Gogh tájában. De ebben a képen a művész nem az épületre összpontosított, hanem egy lenyűgözően élénk színek játékára, amelyek páratlan intenzitást kaptak a perzselő nyári nap alatt.
A teljes képet a legtelítettebb színekben tervezték, öröm és csodálat hangulatát kelti a napos természet iránt. A távoli terv olvad a napfényben, amely elárasztotta a házakat, a hídot, és úgy tűnik, még az ég is. Úgy tűnik, hogy a cirrusfelhők a napfénytől világítanak, mélységet adva az égnek. A kép nagy részét elfoglalja, és a láthatár és a távolba eső híd úgy tűnik, feloldódik benne.
A táj árnyékában a szín szintén nem veszíti el intenzitását. Van Gogh maximalizálja azt a híd, a víz és a híd szerkezetének tüzes vörös téglájának ábrázolásával, amely a környező tárgyak élénk színeit tükrözi. A kontrasztos színek kicsi, többszínű vonása a villogás illúzióját hozza létre, ami a tájat még naposabbá és teltebbé teszi. A nyári élénk színek, amelyek kitöltik a napfény motívumát, optimizmus, fényes remények és vidám hangulatot közvetítenek.