Gauguin különösen aggódott a csendéletek írása miatt. Ebben a műfajban számos lehetőséget látott a képzeletre és az új kifejezési eszközök keresésére. Különösen sok e műfajban alkotott mű írt a korai években és a kreativitás időszakában, amelyet a művészeti kritikusok általában bretonnak hívnak. A csendélet műfajához fordult, Gauguin és Tahiti.
Kíváncsi az a tény, hogy nem a tartalom vonzza a művészt, hanem a “Ham” forma és csendélet erõteljes megerõsítése erre.
A festő a tárgyaként nem étvágygerjesztő, hagyományosan ábrázolt gyümölcsöket, egy elegáns vázát vagy egy csokor fényes virágot mutatott be – a hús, egy pohár és néhány zöldség megtestesítette a képet.
Ez a telekválasztás nem volt véletlen: itt Gauguint elsősorban a különféle geometriai alakzatok egymáshoz illesztése és harmonikus csoportosítása érdekli. Látjuk, hogyan játszik a szerző tárgyakkal, hogy egyensúlyba kerüljön egymással – az ovális alakú tálcát a háttér függőleges vonalai, valamint az ovális sonka, a négyszögletes üveg és a kerek zöldségek egyensúlyba hozzák. Ugyanakkor az élesen kontrasztos formák harmonikusnak tűnnek, kiegészítve egymást.
A műben fontos szerepet játszik a szín. Ha közelebbről megvizsgálja a kép elemeit, és jellemzi azt a színt, amellyel ábrázolják, észreveszi, hogy azok színe nagyon kontrasztos – piros, arany okker, szürke, barna. A szerző elsősorban a tiszta színekre utal, ám a vászonon nem ellentmondásosak, hanem egyszínűek, nyugodtak és természetesek.
Természetesen a hasonló tartalmú csendélet sokkkal megrázta a közönséget, de az alkotó Gauguin mentes volt az elfogadott festészeti normáktól, a hagyományos technikáktól és a konzervatív közönség véleményétől.
(1 votes, average: 5,00 out of 5)