Ezen a képen a művész átmeneti időszakot mutatott az őszről a télre. Nyáron a csorda legelészett a hegyekben, és most egy völgyekben és völgyekben élő emberek csoportja vezette le a faluba. Látjuk őt a fák mögött. A falu mögött, mint a régebbi idők bizonysága, egy romlik erődítmény emelkedik fel. A közelben a fák már csupaszok, águk átlátszó rácsnak tűnik.
Az állományokat drogárok vezetik. Közülük a legfontosabb – lovaglás – meleg köpenybe burkolta magát, és a homlokára dobta kalapját, mintha a téli zsibbadás kezdetével az emberi élet megfagyna a természetben. De a többi karakter siet. Ezért néha azt javasolják, hogy Bruegel ne a visszatérést, hanem az állomány lopását mutassa meg.
Az első pillantásra az állománymozgás kaotikusnak tűnik. Valójában azonban fontos szerepet játszik a kép teljes kompozíciójában. A csorda közel van, de van egy érzés, hogy messziről nézünk rá.
A domb enyhe lejtőjén madárcsapdák vannak, amelyeket egy nemesítő helyez el a madarak fogására. A folyó melletti dombon az emberek elfoglalták a szőlő szedését. És a közeli dombon található az akasztófa.
Nyugodt, de már elfogadhatatlanul hideg kék-szürke folyó. A hegyek a parton olyan közel esnek a folyóra, hogy csak egy keskeny földcsík marad meg. De az emberek itt sikerült saját házat építeni. Bal oldalon hegyek is vannak, ám teljesen eltérő természetűek. Ezek a Vosges-ekhez hasonlítanak, amelyeket Bruegel ifjúkorában látott, miközben Olaszországba utazott.
A táj nagyon élénk színű. Az előtérben sötét színek vannak, a lejtőn különféle árnyalatú vörös szőlőskertek vannak, sárga-vörös parton. A művész ugyanolyan gazdag színes kombinációkat használt, amikor festette az eget. Este van. Az utolsó nap sugarai az ég egy részét még egyenletes fénnyel megvilágítják, ám az égboltot fokozatosan sötét felhők vonzzák, kék-szürkévé válva.
A kép egyik legfigyelemreméltóbb részlete a meztelen fa fekete ága, a szürke ég háttere mellett. Talán itt a legjobban látható, hogy Brueghel nem a természetben zajló élet impulzusát, hanem éppen ellenkezőleg a küszöbön álló sztúrát mutatja a színek fényességével és kontrasztjával. Elkapja a természet szépségének korszakát.